Mit miért tesznek?
"Egy hörcsögöt szakszerűen nevelni és gondozni azt is jelenti, hogy megtanuljuk megérteni természetét, tulajdonságait, illetve tanulmányozni az örökségként magával hozott magatartás-mintákat."
Michael Kürschner: A hörcsög
Ahogy bekerül a családba az új kis lakó, sokféle reakciójával lep meg bennünket, amit elsőre nem igazán érthetünk, mit miért csinál. Ahogy egyre többet foglalkozunk vele, megismerjük viselkedését, reakcióit.
Az alábbiakat érdemes tudni róluk, hogy jobban megértsük őket.
Hörik a természetben
A hörcsögök a természetben sok-sok veszélynek vannak kitéve, melynek következtében alkonyatkor, illetve éjjel aktívabbak.
A párzási időszakon kívűl magányosan élnek, területüket megjelölik, így minden behatolóval szemben, akiktől nincs biztonságban az élelmük, megvédik.
Védekezésként a biztonságos üregbe való menekülést használják, ezért is szeretnek nálunk házikóba, csövekbe bújni, ha valami ijesztő számukra. Ez egy természetes ösztön.
A természet egyébként mindennel felszerelte őket, ami a túléléshez szükséges. Rövid de izmos lábaikkal nagyon ügyesen tudnak ásni, és gyorsan szaladnak. Simulékony, hajlékony , henger alakú testük pedig gyors fordulásokra képes, és lehetővé teszi, hogy villámgyorsan bebújjanak az üregükbe.
Látásuk
Kicsi, fekete gombszemük rendkívüli módon érzékel mindenféle mozgást anélkül, hogy fejét elmozdítaná.
Élesen csak nagyon közelre, kb. 1.5 méterre lát, távolabbi alakokat csak akkor ismer fel, ha azok mozgásban vannak.
Mindez mégis elegendő ahhoz, hogy a veszélyeket észleljék és időben el tudjanak bújni ezek elől.
Mivel éjszakai állatok, az erős fény irritálja pici szemüket, így lehetőleg úgy helyezzük el birodalmát, hogy ne érje közvetlenül erős fény.
Hallásuk
Kitűnő hallásra van szüksége, hogy a természetes élőhely adottságainak meg tudjon felelni.
A viszonylag nagy fülekkel képes a hang távolságát és erősségét is precízen megállapítani.
Éber állapotban kis fülét hegyezve figyeli az eseményeket, amikor alszik pedig szorosan kis fejéhez lapítja.
A gazdi hangjára szinte azonnal reagál.
Figyelem! Ne csapjunk nagy zajt a kisállattal való foglalkozás során. Ne közelítsük meg fentről, hírtelen és hangosan, hanem lassan, megfontoltan és halkan beszéljünk hozzá.
Szaglásuk
Kis orruk állandóan aktív mozgásban van, nagyon érzékeny. Sokkal jobb a szaglásuk, mint nekünk. Ezért bánjunk óvatosan a szagokkal, illatokkal.
Idegen szagokra mint pl. tisztítószerek, látható rosszallással reagálnak, ami a szorongástól egészen az agresszív fenyegetésig, vagy akár a harapásig terjedhet.
Fajtársaikat is szag alapján ismerik fel, ez főleg párzásnál játszik fontos szerepet, de a betolakodókat is szag alapján azonosítják.
Tipp: Ha a tenyerünkben a hörcsögalakból származó almot morzsolunk szét, akkor nagyobb bizalommal közelednek hozzánk kedvenceink.
Érzékszőrök
A hörcsögöknek a felsőajkukon, és a szem fölött vannak érzékszőreik. Ezek a sötétben, illetve félhomályban való tájékozódást és a test helyzetének észlelését teszik lehetővé, valamint segítenek, hogy az állat sötétben ne ütközzön neki semminek. Soha ne tépjük ki, vagy vágjuk le az állat érzékszőreit!
Hőmérsékletérzékelés
Nagyon érzékenyen reagálnak a hőmérsékletre.
Hűvös szobahőmérsékleten ( 20°C alatt) vagy kint hidegebb, rosszabb időben sokkal többet alszanak. Melegebb időben 20-25°C közötti hőmérsékleten sokkal aktívabbak.
Hidegre, huzatra, nyirkos időre láthatóan rosszul reagálnak. Legrosszabb esetben meg is betegedhetnek. 16°C alatti hőmérsékleten nem ajánlott őket tartani.
A dzsungáriai törpehörcsög bundája télen kifehéredik illetve kifehéredhet. Innen származik az angol winter-white név is.
"Szagminta"
A fajtársak a testszagukról és a kibocsátott szagjelekről ismerik fel egymást. Minél közelebb vannak a lakóhelyükhöz, annál erősebb a szaghatás. Területük kijelöléséhez a hörcsögök faggyúmirigyeik váladékát használják. Ezeket a mirigyeket hozzádörgölik a megjelölésre szánt tárgyakhoz, néha a lábaik is segítenek az illatanyagok eloszlatásában. Általában ez a hím hörikre jellemző. Ezt úgy tudjuk megállapítani, hogy ilyenkor kiskedvencünk körbe-körbe jár a megjelölni kívánt helyen, fenekét kicsit kidülleszti, hasát az adott felülethez nyomja.
Találkozás
Két állat találkozásakor értékes megfigyeléseket tehetünk. A rituális körbeszaglászás után a rangsor kialakításához és az elűzéshez használt viselkedési formák egész palettáját ismerhetjük meg. Előfordulhat, hogy fenyegetően felegyenesedve, felfújt pofazacskóval, fogukat kocogtatva állnak egymással szemben, egy rövidet birkóznak, majd harapás nélkül szétválnak, és mindegyik megy a maga útjára. Ha felnőtt hímeket eresztünk össze, a körülszaglászás után egymásnak ugranak, hogy az ellenfelet elűzzék. A nőstények megpróbálják az ellenfelet megkerülni, és hátulról, vagy oldalról támadnak. Ezt egy-egy a vemhes nőstény esetén is megfigyelhetjük. Ekkor azonban itt az ideje, hogy az állatokat szétválasszuk egymástól. Ez a magatartás teljesen érthető, hiszen a természetes élőhelyükön minden fajtárs konkurensnek számít az élelemszerzésben.
Védekezés, figyelmeztető hangok
Védekezésképpen vésőszerű metszőfogait használja, de ezt általában valamilyen figyelmezető reakció, hanghatás előz meg.
Többek között: felfújja a pofazacskóit, hátradobja magát, az elülső lábát védekezésként előre nyújtja, illetve különböző hangokkal - fújtat, prüszköl, sipít, fogát kocogtatja - adja tudtunkra a nemtetszését. A hörcsögök nem a mimikájukkal, hanem testtartásukkal fejezik ki hangulatukat.
A következő okok válthatnak ki védekező magatartást:
-
ha felébresztjük álmából
-
rosszul, rossz helyen fogjuk meg
-
ha félelmet éreznek más háziállatok, idegen hangok és zajok miatt
-
ha akarata ellenére akarjuk befogni, és pánikba esik
-
hírtelen ijedség esetén
-
ha kénytelenek vagyunk két viaskodó állatot szétválasztani (hálóval és bőrkesztyűvel végezzük)
-
ha az anya veszélyben érzi picinyeit
-
bár ez nem a védekezéssel kapcsolatos: ha ételszagot érez kezünkön, a hörcsög ujjunkba, kezünkbe csíphet (érdemes előtte alaposan kezet mosni)
Forrás: https://torpehorcsogok.hu/viselkedes.php